Kőmaszkok

Kedves Teremtőm! Megérkeztem Tasys, a boncmester otthonába. Az út Sundrába különösebb események nélkül telt. A köpeny, amit adtál, jelentősen lecsökkentette a rám irányuló figyelmet, ezért köszönettel tartozom. A kikötő zsúfoltságából egy küldönc vezetett ki, aki elvitt a domboldalba fúrt, elegáns épületig. A fogadásomra összegyűlt az épület személyzete, és maga a házigazda köszöntött. Miután túlestünk a formaságokon, röviden körbevezetett. A könyvtára jelentősen meghaladja méretben a tiédet, habár közel sem annyira sokoldalú. Egy ügyes mechanikai rendszer gondoskodik róla, hogy gnóm léte ellenére elérje a legfelsőbb polcokat is. A tematika elsősorban a különböző fajok anatómiai felépítését veszi figyelembe, olyan élőlényekről is vannak fóliánsai, amelyek létezése eddig titokban maradt előttem. A könyvtár után mindhárom laboratóriumát megmutatta. Rendkívül jól felszereltek, a legkisebb használatához engedélyt is kaptam, persze csak felügyelet mellett. A külön bejáratú, leggyakrabban

Az utóbbi időben a blog hektikusság tüneteit mutatta. Próbáltam bepótolni posztokat és/vagy átrendezni az ütemtervet, utolérni magamat... Nem működik. Az egyetem és a munkahely kettőse túlságosan sok időt vesz el. Lenne mellette időm blogolni is, persze... de behatárolják a kreativitásra szánt időmet. Korábban írtam a (névtelen) Kőmaszkok projektről. Szeretném befejezni nyárra, és a mostani fázisban van a legnagyobb szükségem a kreatív energiáimra hozzá. Ez sajnos azt jelenti, hogy a vízinövény utasai határozatlan időre szünetel. A Csend új formájában sem igazán indult be, én is untam, ahogy láttam, mindenki más is... úgyhogy azt is nyugdíjazom. Az utolsó rész szombaton jön ki. Ettől függetlenül bizonyos dolgok megmaradnak. A heti egy blogposzt kétheti egyre csökken, Szubjektív Káosz és novella (Kőmaszkok vagy Szóbeszéd, ami éppen jön) fogja váltogatni egymást. Ez a terv, legalább is nyárig.

Keter Cseng a fülem, petárdafüstöt sodor a szél. Sínek között állok, nyakam merev, szám sörízű. Ezer szó, ezer érzés morajlik. Lámpafény és zene terít be minket, a Duna feketeségén fénylő szellemek úsznak, űrhajók, csak átutazóban vannak. Nem beszélnek magyarul, holnap már nem is emlékeznek ránk, csak a színek és a mellkasba döbbenő szupernóvák visszhangját viszik magukkal.  Magasan a kavargó kemikáliák között apró, haloványkék fénypontok járják bitenként betanult táncukat. Forognak, emelkednek, mintha zsinórok kötnék össze őket. Mindenki fanyalog. Hirtelen görögtűz kezd omlani a hidakról, a fénypermetet százával tükrözik vissza a körömnyi lencsék, a tekintetek képernyőkre tapadnak. A koronára már nem emlékszik senki. Hokhmá Elmentem megkeresni a bölcsességet. Először a Főszabóba mentem. Az emberiség tudáshalma, az óriások papírra vetett lábnyomai közt kutattam. Remegő kézzel kávét kortyolgató egyetemisták között, lelkesen csillogó szemű iskolások között, megfáradt öregurak között. A b

Webcomic, avagy a végtelen időfaló Ha az embert az a szerencse éri, hogy informatika tanulására adja a fejét, előbb-utóbb bele fog futni négy kockányi pálcikaemberbe, akik valami végtelenül belsős poént játszanak el. Természetesen egyéb módon is könnyű rátalálni, majd' minden fiatalosnak látszani akaró oktató diáin feltűntek már. Nem állítom, hogy ez lett volna az első webcomic, amivel találkoztam, de elég nagy a valószínűsége. Az XKCD testesíti meg azt a fajta képregényt, ami teljes mértékben az alkotó kreatív energiáinak burjánzásából született. Nem igazán lehet műfajba szorítani, hiszen éppúgy voltak epikus csaták és nagyszabású szerelmi történetek benne (persze a kocka-humort végig megtartva), mint furcsa, gondolatébresztő diagramok vagy szimpla gag-ek. Az XKCD-vel órákat töltöttem el az életemből, mégis, ez az egyik általam legkevesebbet olvasott képregényem (azok közül, amiket rendszeresen látogatok). Pont a történet nélkülisége teszi kevésbé függőséget okozóvá. Közeli

- Hé, most meg mit csinálsz? - Megírlak. - Ki mondta, hogy meg akarok születni? Milyen jogon... áh, mindegy. Ha már ennyit gépeltél, nem fogod abbahagyni, igaz? Nem baj. Ha már ennyire intim helyzetbe kerültünk, hadd kérdezzek meg valamit: mi a fenéért érzem magam ennyire egyedül? Félkész draftok mindenütt, sehol egy bú vagy bá, csak be nem tartott ígéretek... - Elfoglalt vagyok. Elkezdődött a félév... - Kifogások, kifogások. Bezzeg arra, hogy az ilyen baromságokat, mint én, papírra vesd (azaz begépeld, mit neked ócska, ódivatú módszerek, amik értelmes szövegeket eredményeztek, áh...). Különben is, az utóbbi pár darabban együtt nem volt fél novellára való kreativitás... - Te is jól tudod, hogy vannak más projektjeim is. - Aha, a híres nevezetes másik projekt, mi? Amivel már egy hónapja nem foglalkoztál? - Tudod mit? Én írlak. Úgyhogy mostantól csendben leszel. - Dehát pontosan erről van szó. NEM IS LÉTEZEM. Váá, tudok ordítani! Szóval nem vagyok több, mint a gondolataid kivetül