Kőmaszkok

Kórházfehérség vesz körül. Pislogok. A világ szédeleg körülöttem, az érzékszerveim lassan térnek magukhoz a sokkból, amit… mi is okozott? Próbálok gondolkozni, de sikamlós halként csúsznak ki a képek az agyamból. Mocorgok, igyekszem felülni. Az ágy megérzi a szándékot és készségesen fotellé alakul alattam. Ablak nincs. Mellettem képernyők villóznak, testem minden porcikáját ellenőrzés alatt tartják. Sem gépi, sem emberi ápolókat nem látok sehol. Szomjas vagyok, szólni akarok az ágynak, de a nyelvemet mintha ragasztó kötné a szájpadlásomhoz. – Vizet! – a nyögés rekedt, ital-karcos. Fejfájást érzek motoszkálni a tarkóm táján. Másnaposság? Az órára nézek a kijelzőn: kora délután. Sokáig alhattam. A pohár víz, amit a robotkar átnyújt nekem, kellemesen hűvös. Ahogy a szájamhoz emelem, megakad a szemem egy aranyozott csatlakozón az alkaromban. Furcsa. Nem emlékszem, hogy itt lett volna… Végigsimítom a hajam. Kitapintom az új implantot a bőröm alatt: hosszúkás, kemény.

..egy időre. Sajnos bokros teendőim miatt a Csend rovat jövő év elejéig átáll rendszertelen frissítésekre, azaz csak akkor lesz új értékelés, ha van időm. A szombati Kőtáblák / Szóbeszéd továbbra is hetente frissül.

Soron kívüli Kőmaszkok novella. Köszönet az SFMag.hu-nak a lehetőségért és külön köszönet Kleinheincz Csillának a szerkesztésért. Tudja, hogy figyelik. Nehéz a nyálkás, másnapos hullára hajazó növényen eltalálni a vizeletsugárral azt a tenyérnyi rést, amelyik az övé. Főleg, ha közben a többi nő árgus szemekkel nézi. Ahogy feláll, látja a fiút, ahogy bámulja. Szívesen rászólna, de érzelemből tenné, az pedig bűn. A fejében ösztönösen ballagnak egymás után a termés betakarítását szabályozó mantra sorai. Szavak, amelyeknek nincs értelme, jelentése. Szövegek, amelyeket ismételgetniük kell, állandóan, mindig csak egy kicsit változtatva rajtuk a szigorú szabályok alapján. A hiba ételmegvonással egyenlő. A mulasztás szintén. Amikor végez a részével, továbbadja, majd új mantrát kap. Ez az élete. Nem tud másra gondolni, mint hogy még egy alvás, és le kell menniük a föld alá. Visszakényszerül a testnedvektől bűzlő, szűk lukba, ahol a vizet kőpohárral adagolják, ahol a

Vigyázat! Öncsonkítás, szexuális erőszak, disszociatív személyiségzavar! Csepp. A kőmaszk eltakarja az érzelmeket. Az ő szemei azonban átlátnak a maszkon, a sötétségen, a legjobban kigondolt hazugságokon és a leghiggadtabb hanghordozáson. És ezt az előtte álló is éppen olyan jól tudja, mint ő. Csepp. Az érzelmek mintázatok, amik megjelennek a testen. Fénylő és sötét foltok. Csak az erre születettek, a Figyelők látják. Az olyanok, mint ő. Csepp. Gondosan mérlegel. Kinyitja a száját. A szemben álló férfi jól hallhatóan nyel egyet. A félelem mintázata elegendő bizonyíték. Tudja, hogy rajtakapták. Nem is akármiért: magát az első törvényt szegte meg, amikor ételt lopott. Mohóságból . Csepp. Egy pillanatig még vár. Nézi, ahogy az izzadtság fénylő csíkokkal festi be a faragott arcot. Rákényszeríti magát, hogy megszólaljon. A szavak száraz kövek a szájában: – Figyelői voltomnál fogva… – Figyelem! Mindenki, aki ki lett jelölve a távozásra, gyülekezzen a legdéli