Kőmaszkok

A vízinövény utasai - 1. rész Fáj a talpa, de nem meri hangosan kimondani, mert mindig rászólnak. Szerencsére nem kell vinnie semmit, mert még túl kicsi hozzá, de a borzasztó sietségtől folyton fáradt és nyűgös. Senki nem törődik vele, az anyja szótlanul lépked mellette, a szeme vörös, a mozgása gépies, álmatag. Mintha nem is itt lenne. Néha felzokog, szavakat suttog. Szavakat, amiket apa mondott, mielőtt a tömeg széttépte. Tudja, hogy hamarosan le kéne menniük a menedékbe, de itt nincsenek barlangok. A dombokat szúrós kőtörmelék fedi, amitől állandóan vörös és érzékeny a talpa. A csillagfényben nehéz észrevenni a nagyobb, igazán éles köveket, amik vérző sebet vágnak a bőrbe. A törzs pedig nem áll meg senki miatt. Közeleg a hajnal. Furcsa hangra ébred, édesanyja a vállán viszi, háta meggörnyed a súly alatt. A távolból halk, időről időre felerősödő zúgás hallatszik. Még sohasem hallott ehhez hasonlót, a félelem összeszorítja a torkát. Futótűzként terjed a hír, hogy a zaj a me...

Újévi hírek A blog életében néminemű változások következnek, részben egy készülő másik (kőmaszkok) projekt miatt, részben kísérletezés céljára. Ütemterv A blog négyhetes ciklusú működésre vált, ebből csak kettő tartalmaz novellát. Cserébe a tartalom változatosabb lesz, a novellák pedig továbbra is rendszeresen érkeznek, most még jobb minőségben, remélhetőleg. Maga az ütemterv a következőképpen néz ki: A vízinövény utasai Szubjektív káosz Szóbeszéd / Kőmaszkok novella Csend A vízinövény utasai Ez egy folytatásos novellasorozat lesz a Kőmaszkok világában, különálló, egész történeteket tartalmazó írásokkal, amik azonban egy folytatásos, nagyobb történet részei. Egy közösség utazását követi nyomon, ahogy új otthont keresnek maguknak. A prológus egyhetes csúszással ugyan, de elérhető itt . Újra csend van A Csend a minden keddi megjelenés helyett 4 albumos blokkok formájában kerül ki minden negyedik héten. Lesznek vegyes, több előadós blokkok, de lesznek egy-egy előadóra vag...

A vízinövény utasai - 0. rész - Apa, nézd, milyen szép köveket találtak nekem az árnyékok! - Jól van, de ezerszer megmondtam már, hogy ne beszélj róluk. Nekünk se. Most pedig menj vissza játszani. A kislány arca megkomolyodik, bólint, majd szinte táncolva szalad tovább a másik üregbe, léptei visszhangot vernek a barlang falai közt. A kezében tartott kavicsokat össze-összeüti, fehér szikrák fényét verik vissza a nedvesen csillogó falak. Mihez kezdjen vele? Ez a kérdés forog a fejében, amióta megtudta, hogy nemsokára a lánya beavatást nyer a törzsbe. Onnantól fogva rá is vonatkoznak a szigorú törvények, amik minden lépést felügyelik, és megtiltanak bármilyen érzelemből történő cselekedetet. Sírást, étellopást, mások bántalmazását. A kislányának, aki mindenütt árnyékembereket lát, ez lehetetlen. Hallja, ahogy a sötétséggel beszélget, érzi a félelem szorítását a torkán. Ha nem tanítja meg arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy kell, hamar megtörténik vele a leg...

– Az lehetetlen.   A kőmaszk eltakar bármiféle érzelmet , de a hírhozó szavában félelem bujkál. Tiszta rettegés . Így csak annak a hangja remeg, aki a halálra készül. Közönséges időkben ezért egynapi ételmegvonást kapna. Érzelemkifejezés testbeszéddel. Enyhe vétség.   – Biztos, hogy hibáztak? Ellenőriztétek? Van ehhez is segédmantra, ami megmondja, helyes-e… – Nézd meg magad, ha nem hiszed. A vízszint emelkedik. Már régen úton kéne lennünk a barlangokhoz, ha most indulunk, legfeljebb a legerősebbek érnek le időben. A párod például biztosan nem, ebben az állapotban.   Visszanéz a kunyhó feketeségébe, ahol halványan fénylenek a nő bőrén a jelek. A hasában ott növekszik az új élet. Behunyja a szemét. Nem. Nem lehet, hogy így ér véget minden. Nem lehet, hogy a nap fogja szénné égetni őket.   – Gyere velem. – A hírvivő nem vár válaszra, rohanvást indul vissza. A nő felnyög álmában, a hátára fordul. A szája sarkából megindul egy nyálcsík a kőpadló felé, megcsi...

Mantra. Hol tartottam a mantrában? Zúg a fejem. Ma be kéne fejeznem, de nem leszek készen. Érzem, ahogy a szívverésem felgyorsul, ha meglátják rajtam az izgalmat , megbüntetnek. Mantra. Mantra. Hol tartottam? Kéne a nyugtató mantra, de akkor meg elfelejtem a mostanit. Mélyeket lélegzek, óvatosan, hogy ne legyen feltűnő. Megvan. A kétszáznyolcvannegyedik sornál. Ekkor látom meg őt, vizet hoz egy nagy kőkorsóban. Átfut rajtam a gondolat, hogy segítsek neki, de nem vagyunk egyedül, és az ilyesmi érzelemkifejezés . Próbálom elkapni a pillantását a maszk alatt. Remélem, hogy látja rajtam azt, hogy keményen dolgozok. Remélem, hogy észrevesz. Nem merek megint ránézni. Észre fogja venni, hogy bámulom, és nem fog neki örülni. A szívem felkúszik a torkomba, ott lüktet. Nyelek egyet. Azt akarom, hogy meglásson, és azt akarom, hogy ne lásson meg. A szemem sarkából követem. Nem tudok nem figyelni rá. Még ha nem is nézek rá, ösztönösen tudom, merre jár. Akárhányszor a közelembe...