Kőmaszkok

Inspiráció Körülbelül tíz éve olvasok asztali szerepjátékokat és négy éve játszom velük rendszeresen, gyakran heti több alkalommal is. Ez a cikksorozat két aspektusra fókuszál: a Szerepre, avagy arra, hogy milyen karaktereket tudnak a játékosok eljátszani és a karakterük személyiségének megjelenítésére milyen eszközök állnak a rendelkezésre; és a Játékra, avagy milyen komplexitású, milyen fókuszú a mechanikai rendszer a játék alatt, milyen taktikai és döntéshozatali lehetőségeket biztosít. A kettő természetesen nem szeparálható el teljesen egymástól, de általában kellőképpen különböző irányokba viszik a játékot és más-más játékosi/mesélői igényeket elégítenek ki. A cikksorozat célja, hogy egy praktikusabb, de lehetőleg nem túl technikai ismertetőt adjak azokról a szerepjátékokról, amiket erre érdemesnek ítélek. Gyakorlatilag célzott ajánlók lesznek, amik alapján akár egy még egy teljesen kezdő is képet tud kapni az egyes játékokról, és el tudja dönteni, ki akarja-e próbálni őket, habár

A novella eredetileg egy horror-pályázatra készült. Meglehetősen grafikus body-horror részeket tartalmaz. Fájdalom ébreszt. Tegnap este úgy feküdtem le, hogy biztos túl sok volt a vacsora, vagy csak a rekeszizmom kínoz, de az el szokott múlni pár órán belül. Reggeli közben azon töprengek, elmenjek-e orvoshoz, de végül úgy döntök, nem annyira súlyos a helyzet. Útban az egyetemre kitapasztalom, hogyan működik: ha sietek, jobban fáj. Ha mélyen beszívom a levegőt, akkor is. Ha alig lélegzek, és a törzsem közelítőleg egy vonalban van a lábammal, akkor szinte nem is érzem. Az állapota nem változik: se nem javul, se nem romlik. A délelőtt lassú kínszenvedés. Mire vége az óráknak, egyetlen gondolat kavarog a fejemben: érjek be végre a rendelőbe, mondja meg a doki, mi a bajom, adjon rá valamit, és múljon el végre. A háziorvos megkopogtat, meghallgatja a tüdőmet, a vállát vonogatja. A biztonság kedvéért elküld röntgenre és ultrahangra. Szerencsére nincs nagy sor, hamar szólítanak. – Ólomszoknyát

A Szándékos művészet sorozat keretein belül olyan videojátékokról írok, amelyek megalkotásakor a fejlesztők látható hangsúlyt fektettek az önkifejezésre, az esztétikára és a kreatív dizájnra. Az így készült játékokon látható, hogy szempont volt a "művészi" kvalitások megléte. Miért a Gorogoa? A Gorogoát akkor ajánlották nekem, amikor a Képregénykönyvtárban tartott kivesézésen a szöveg nélküli képregények volt a téma, és előjöttek az ugyanilyen videojátékok is. Ott elhangzott, hogy a Gorogoa hasonlít egy meganimált képregényhez, ami rendkívül találó. Indie árazású darab, a Steam-nek hála pillanatok alatt a gépemen volt. A hozzá tartozó ajánló és az oldalát beterítő artwork azt az érzést keltette bennem, hogy itt valami különlegesről van szó, és az első öt perc ezt tökéletesen bebizonyította. A Gorogoa a maga nemében igazi drágakő, egy olyan játék, amely szavak nélkül mesél el egy történetet, az időben össze-vissza ugrálva. A játék alapmechanikája az asszociációs puzzle, amit e

Erősen spoileres bemutató következik. Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata sokáig a top 3 fantasy sorozatomba tartozott. Az első pár kötetet rongyosra olvastam, ahogy szépen terebélyesedett a gyűjtemény, de mire a végére értem, valamennyire elfogyott a lelkesedésem. A könyvek a maguk nemében kitűnő példái a kicsit klasszikusabb alapokon nyugvó fantasyban rejlő lehetőségek kiaknázására. Az író nagy gondot fordított a világépítésre (még ha helyenként nem is teljesen konzisztens), a történetet több szemszögből meséli el, körbejárva pár egészen releváns témát is (a varázslónők, a Mókusok, a driádok...), és közben végig élvezetes, fordulatos (na jó, azért egy ponton kezd unalmas lenni a Geralt meg... minden nőt malom), egyszóval korrekt. A Netflix pedig a Trónok Harca sikerén felbuzdulva úgy döntött, ideje átvenniük a nagyívű fantasy sorozat témában a vezetést, és a rettenetes utolsó évad után nem sokkal megjelent az első évad, élén mindenki kedvenc Supermanjével és pár igencsak nagy porfel

Kedves Teremtőm! Megérkeztem Tasys, a boncmester otthonába. Az út Sundrába különösebb események nélkül telt. A köpeny, amit adtál, jelentősen lecsökkentette a rám irányuló figyelmet, ezért köszönettel tartozom. A kikötő zsúfoltságából egy küldönc vezetett ki, aki elvitt a domboldalba fúrt, elegáns épületig. A fogadásomra összegyűlt az épület személyzete, és maga a házigazda köszöntött. Miután túlestünk a formaságokon, röviden körbevezetett. A könyvtára jelentősen meghaladja méretben a tiédet, habár közel sem annyira sokoldalú. Egy ügyes mechanikai rendszer gondoskodik róla, hogy gnóm léte ellenére elérje a legfelsőbb polcokat is. A tematika elsősorban a különböző fajok anatómiai felépítését veszi figyelembe, olyan élőlényekről is vannak fóliánsai, amelyek létezése eddig titokban maradt előttem. A könyvtár után mindhárom laboratóriumát megmutatta. Rendkívül jól felszereltek, a legkisebb használatához engedélyt is kaptam, persze csak felügyelet mellett. A külön bejáratú, leggyakrabban

Az utóbbi időben a blog hektikusság tüneteit mutatta. Próbáltam bepótolni posztokat és/vagy átrendezni az ütemtervet, utolérni magamat... Nem működik. Az egyetem és a munkahely kettőse túlságosan sok időt vesz el. Lenne mellette időm blogolni is, persze... de behatárolják a kreativitásra szánt időmet. Korábban írtam a (névtelen) Kőmaszkok projektről. Szeretném befejezni nyárra, és a mostani fázisban van a legnagyobb szükségem a kreatív energiáimra hozzá. Ez sajnos azt jelenti, hogy a vízinövény utasai határozatlan időre szünetel. A Csend új formájában sem igazán indult be, én is untam, ahogy láttam, mindenki más is... úgyhogy azt is nyugdíjazom. Az utolsó rész szombaton jön ki. Ettől függetlenül bizonyos dolgok megmaradnak. A heti egy blogposzt kétheti egyre csökken, Szubjektív Káosz és novella (Kőmaszkok vagy Szóbeszéd, ami éppen jön) fogja váltogatni egymást. Ez a terv, legalább is nyárig.

Keter Cseng a fülem, petárdafüstöt sodor a szél. Sínek között állok, nyakam merev, szám sörízű. Ezer szó, ezer érzés morajlik. Lámpafény és zene terít be minket, a Duna feketeségén fénylő szellemek úsznak, űrhajók, csak átutazóban vannak. Nem beszélnek magyarul, holnap már nem is emlékeznek ránk, csak a színek és a mellkasba döbbenő szupernóvák visszhangját viszik magukkal.  Magasan a kavargó kemikáliák között apró, haloványkék fénypontok járják bitenként betanult táncukat. Forognak, emelkednek, mintha zsinórok kötnék össze őket. Mindenki fanyalog. Hirtelen görögtűz kezd omlani a hidakról, a fénypermetet százával tükrözik vissza a körömnyi lencsék, a tekintetek képernyőkre tapadnak. A koronára már nem emlékszik senki. Hokhmá Elmentem megkeresni a bölcsességet. Először a Főszabóba mentem. Az emberiség tudáshalma, az óriások papírra vetett lábnyomai közt kutattam. Remegő kézzel kávét kortyolgató egyetemisták között, lelkesen csillogó szemű iskolások között, megfáradt öregurak között. A b

Webcomic, avagy a végtelen időfaló Ha az embert az a szerencse éri, hogy informatika tanulására adja a fejét, előbb-utóbb bele fog futni négy kockányi pálcikaemberbe, akik valami végtelenül belsős poént játszanak el. Természetesen egyéb módon is könnyű rátalálni, majd' minden fiatalosnak látszani akaró oktató diáin feltűntek már. Nem állítom, hogy ez lett volna az első webcomic, amivel találkoztam, de elég nagy a valószínűsége. Az XKCD testesíti meg azt a fajta képregényt, ami teljes mértékben az alkotó kreatív energiáinak burjánzásából született. Nem igazán lehet műfajba szorítani, hiszen éppúgy voltak epikus csaták és nagyszabású szerelmi történetek benne (persze a kocka-humort végig megtartva), mint furcsa, gondolatébresztő diagramok vagy szimpla gag-ek. Az XKCD-vel órákat töltöttem el az életemből, mégis, ez az egyik általam legkevesebbet olvasott képregényem (azok közül, amiket rendszeresen látogatok). Pont a történet nélkülisége teszi kevésbé függőséget okozóvá. Közeli

- Hé, most meg mit csinálsz? - Megírlak. - Ki mondta, hogy meg akarok születni? Milyen jogon... áh, mindegy. Ha már ennyit gépeltél, nem fogod abbahagyni, igaz? Nem baj. Ha már ennyire intim helyzetbe kerültünk, hadd kérdezzek meg valamit: mi a fenéért érzem magam ennyire egyedül? Félkész draftok mindenütt, sehol egy bú vagy bá, csak be nem tartott ígéretek... - Elfoglalt vagyok. Elkezdődött a félév... - Kifogások, kifogások. Bezzeg arra, hogy az ilyen baromságokat, mint én, papírra vesd (azaz begépeld, mit neked ócska, ódivatú módszerek, amik értelmes szövegeket eredményeztek, áh...). Különben is, az utóbbi pár darabban együtt nem volt fél novellára való kreativitás... - Te is jól tudod, hogy vannak más projektjeim is. - Aha, a híres nevezetes másik projekt, mi? Amivel már egy hónapja nem foglalkoztál? - Tudod mit? Én írlak. Úgyhogy mostantól csendben leszel. - Dehát pontosan erről van szó. NEM IS LÉTEZEM. Váá, tudok ordítani! Szóval nem vagyok több, mint a gondolataid kivetül

Mindenkitől mélységesen elnézést kérek a (több, mint egy hetes) késésért, jövő héten behozom magam, dupla poszt lesz. Első rész: volt egyszer egy Jóhann Jóhannsson 2017 még éppen csak elkezdődött, amikor az Érkezés előtt ülve elemi erővel vágott arcon, hogy én ezt a zenét már hallottam. Ez nem volt igaz, ugyanakkor rávilágított valamire, ami aztán ezt a  posztot is ihlette: a Dark Ambient és a Drone elkezdte meghódítani magának a vásznat. Az Érkezés két ember nevét véste örökre a fejembe: Denis Villeneuve-ét, aki mind a mai napig azon maréknyi rendező közé tartozik, akiknek minden megmozdulását feszülten figyelem (és aki, nem mellesleg, a nemsokára érkező Dűnét is jegyzi, bár ott az öreg Hans Zimmer lesz felelős a zenéért, mint a szintén kiváló Szárnyas fejvadász 2049 esetében is), és Jóhann Jóhannsonét. Ez az izlandi zseni olyan filmzenékért felelős, mint A mindenség elmélete vagy az anyám! , valamint a szintén Villeneuve rendezésében készült Sicario - a bérgyilkos . Külön é

A vízinövény utasai - 1. rész Fáj a talpa, de nem meri hangosan kimondani, mert mindig rászólnak. Szerencsére nem kell vinnie semmit, mert még túl kicsi hozzá, de a borzasztó sietségtől folyton fáradt és nyűgös. Senki nem törődik vele, az anyja szótlanul lépked mellette, a szeme vörös, a mozgása gépies, álmatag. Mintha nem is itt lenne. Néha felzokog, szavakat suttog. Szavakat, amiket apa mondott, mielőtt a tömeg széttépte. Tudja, hogy hamarosan le kéne menniük a menedékbe, de itt nincsenek barlangok. A dombokat szúrós kőtörmelék fedi, amitől állandóan vörös és érzékeny a talpa. A csillagfényben nehéz észrevenni a nagyobb, igazán éles köveket, amik vérző sebet vágnak a bőrbe. A törzs pedig nem áll meg senki miatt. Közeleg a hajnal. Furcsa hangra ébred, édesanyja a vállán viszi, háta meggörnyed a súly alatt. A távolból halk, időről időre felerősödő zúgás hallatszik. Még sohasem hallott ehhez hasonlót, a félelem összeszorítja a torkát. Futótűzként terjed a hír, hogy a zaj a me

A csend árnyalatai A 2019-es év nem volt különösebben kiemelkedő dark ambient terén, de azért hozott pár igazán kellemes meglepetést. Az alábbi lista az én teljesen szubjektív ízlésemet tükrözi, és a jó öreg Cryo Chamber kínálatában jelentek meg (akik ugyan nem szponzorálnak, de tényleg nagyon jók). 5. Beyond the Ghost - You Disappeared  Ez az album teljesen meglepetésszerűen robbant be a látóterembe, és hamar felküzdötte magát a kedvenceim közé. Mögötte Pierre Laplace francia zenész áll, akinek ez az első DA albuma, és mindenképpen szurkolok, hogy legyen több is. Kiválóan érezhető a 10 évnyi experimental rockos múlt, sokkal több a hangszer és a melodikus rész, mint az DA-ban megszokott.  Az album központi tematikája a túlvilág és a halál feldolgozása. A számok szépen illeszkednek egy igazi klasszikus gyászolástörténetbe, működik a néma történetmesélés. A hangszerek gyakori alkalmazása miatt a számok jobban kiemelkednek, mint zene, szóval kicsit nehezebb nem odafigyelni rájuk, c

A nap forrón tűz az arcába, az izzadságcseppek keresztülfolynak busa szemöldökén, egyenesen a szemébe. Pislog, próbál az előtte álló pásztorok pergő vitájára koncentrálni. Már megint a jószág miatt van valami perpatvar. Kevés a legelő. Meghallja Ábrám hangját: mély, öblös, mintha maga az Úr szólna a szájával. Két szó elég, hogy a pásztorok elhallgassanak. Egy pillanatra csend lesz, csak a Kánaán felett fúvó szellő görget zörögve egy ördögszekeret a sátrak között. – Lót, ez így nem mehet tovább. Ez már a harmadik a héten, hogy a pásztoraid összevesznek az enyémekkel. Túl sokan lettünk. – De nagybátyám! Hisz emlékszel még Táré szavára! “Tartsatok össze mindenkor! Ha szétszóródtok, úgy jártok, mint a bárányok, akik szétszaladtak a farkas láttán, és egyenként pusztultak el. Ha összetartotok, nincs erő, mi elpusztíthatna titeket!”. – Márpedig szét kell válnunk. Nézz körül! Kánaán elég nagy mindannyiunknak, még a fiaink fiai is kényelmesen lakhatnak itt, minden jószágukkal egyet