Bejegyzések

Bemutatkozás

Ez a blog azért létezik, mert egy nálam sokkal tehetségesebb ember azt mondta, hogy csináljak írói blogot. Ez a blog azért létezik, mert a Kéziratok Éjszakáján a zsűrik az én novellámat választották a legjobbnak. Ez a blog azért létezik, mert szeretek írni. Egyelőre ez a blog a szócsövem azok felé, akik szeretnének tőlem olvasni. A célom, hogy rendszeresen kikerüljenek novellák ide. Heti rendszerességgel, szombatonként. Lehetőleg igényes, bétáztatott novellák. Három rovatot tervezek: A Kőtáblák tartalmazza a Kőmaszkok projekthez, az elsődleges írói projektemhez tartozó anyagokat. Többségében novellákat. Általában hetente frissül. A Szóbeszéd tartalmazza azokat az írásokat, amelyek nem kapcsolódnak a Kőmaszkok projekthez. Ha nincs Kőtáblák, akkor ez frissül. A Csend a Dark Ambient zenei zsánernek dedikált rovat. Ez a műfaj meghatározó volt a Kőmaszkok megszületésében, és a kedvenc zenei műfajaim közé tartozik. Ide minden héten kedden érkezik egy album-bemutató (új megjelené

Szerep&Játék - Bevezető

Inspiráció Körülbelül tíz éve olvasok asztali szerepjátékokat és négy éve játszom velük rendszeresen, gyakran heti több alkalommal is. Ez a cikksorozat két aspektusra fókuszál: a Szerepre, avagy arra, hogy milyen karaktereket tudnak a játékosok eljátszani és a karakterük személyiségének megjelenítésére milyen eszközök állnak a rendelkezésre; és a Játékra, avagy milyen komplexitású, milyen fókuszú a mechanikai rendszer a játék alatt, milyen taktikai és döntéshozatali lehetőségeket biztosít. A kettő természetesen nem szeparálható el teljesen egymástól, de általában kellőképpen különböző irányokba viszik a játékot és más-más játékosi/mesélői igényeket elégítenek ki. A cikksorozat célja, hogy egy praktikusabb, de lehetőleg nem túl technikai ismertetőt adjak azokról a szerepjátékokról, amiket erre érdemesnek ítélek. Gyakorlatilag célzott ajánlók lesznek, amik alapján akár egy még egy teljesen kezdő is képet tud kapni az egyes játékokról, és el tudja dönteni, ki akarja-e próbálni őket, habár

Légmell

A novella eredetileg egy horror-pályázatra készült. Meglehetősen grafikus body-horror részeket tartalmaz. Fájdalom ébreszt. Tegnap este úgy feküdtem le, hogy biztos túl sok volt a vacsora, vagy csak a rekeszizmom kínoz, de az el szokott múlni pár órán belül. Reggeli közben azon töprengek, elmenjek-e orvoshoz, de végül úgy döntök, nem annyira súlyos a helyzet. Útban az egyetemre kitapasztalom, hogyan működik: ha sietek, jobban fáj. Ha mélyen beszívom a levegőt, akkor is. Ha alig lélegzek, és a törzsem közelítőleg egy vonalban van a lábammal, akkor szinte nem is érzem. Az állapota nem változik: se nem javul, se nem romlik. A délelőtt lassú kínszenvedés. Mire vége az óráknak, egyetlen gondolat kavarog a fejemben: érjek be végre a rendelőbe, mondja meg a doki, mi a bajom, adjon rá valamit, és múljon el végre. A háziorvos megkopogtat, meghallgatja a tüdőmet, a vállát vonogatja. A biztonság kedvéért elküld röntgenre és ultrahangra. Szerencsére nincs nagy sor, hamar szólítanak. – Ólomszoknyát

Szándékos művészet 1. Gorogoa

A Szándékos művészet sorozat keretein belül olyan videojátékokról írok, amelyek megalkotásakor a fejlesztők látható hangsúlyt fektettek az önkifejezésre, az esztétikára és a kreatív dizájnra. Az így készült játékokon látható, hogy szempont volt a "művészi" kvalitások megléte. Miért a Gorogoa? A Gorogoát akkor ajánlották nekem, amikor a Képregénykönyvtárban tartott kivesézésen a szöveg nélküli képregények volt a téma, és előjöttek az ugyanilyen videojátékok is. Ott elhangzott, hogy a Gorogoa hasonlít egy meganimált képregényhez, ami rendkívül találó. Indie árazású darab, a Steam-nek hála pillanatok alatt a gépemen volt. A hozzá tartozó ajánló és az oldalát beterítő artwork azt az érzést keltette bennem, hogy itt valami különlegesről van szó, és az első öt perc ezt tökéletesen bebizonyította. A Gorogoa a maga nemében igazi drágakő, egy olyan játék, amely szavak nélkül mesél el egy történetet, az időben össze-vissza ugrálva. A játék alapmechanikája az asszociációs puzzle, amit e

Jussát várja a Netflix

Erősen spoileres bemutató következik. Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata sokáig a top 3 fantasy sorozatomba tartozott. Az első pár kötetet rongyosra olvastam, ahogy szépen terebélyesedett a gyűjtemény, de mire a végére értem, valamennyire elfogyott a lelkesedésem. A könyvek a maguk nemében kitűnő példái a kicsit klasszikusabb alapokon nyugvó fantasyban rejlő lehetőségek kiaknázására. Az író nagy gondot fordított a világépítésre (még ha helyenként nem is teljesen konzisztens), a történetet több szemszögből meséli el, körbejárva pár egészen releváns témát is (a varázslónők, a Mókusok, a driádok...), és közben végig élvezetes, fordulatos (na jó, azért egy ponton kezd unalmas lenni a Geralt meg... minden nőt malom), egyszóval korrekt. A Netflix pedig a Trónok Harca sikerén felbuzdulva úgy döntött, ideje átvenniük a nagyívű fantasy sorozat témában a vezetést, és a rettenetes utolsó évad után nem sokkal megjelent az első évad, élén mindenki kedvenc Supermanjével és pár igencsak nagy porfel

Levelek a Teremtőhöz

Kedves Teremtőm! Megérkeztem Tasys, a boncmester otthonába. Az út Sundrába különösebb események nélkül telt. A köpeny, amit adtál, jelentősen lecsökkentette a rám irányuló figyelmet, ezért köszönettel tartozom. A kikötő zsúfoltságából egy küldönc vezetett ki, aki elvitt a domboldalba fúrt, elegáns épületig. A fogadásomra összegyűlt az épület személyzete, és maga a házigazda köszöntött. Miután túlestünk a formaságokon, röviden körbevezetett. A könyvtára jelentősen meghaladja méretben a tiédet, habár közel sem annyira sokoldalú. Egy ügyes mechanikai rendszer gondoskodik róla, hogy gnóm léte ellenére elérje a legfelsőbb polcokat is. A tematika elsősorban a különböző fajok anatómiai felépítését veszi figyelembe, olyan élőlényekről is vannak fóliánsai, amelyek létezése eddig titokban maradt előttem. A könyvtár után mindhárom laboratóriumát megmutatta. Rendkívül jól felszereltek, a legkisebb használatához engedélyt is kaptam, persze csak felügyelet mellett. A külön bejáratú, leggyakrabban

Hiátus

Az utóbbi időben a blog hektikusság tüneteit mutatta. Próbáltam bepótolni posztokat és/vagy átrendezni az ütemtervet, utolérni magamat... Nem működik. Az egyetem és a munkahely kettőse túlságosan sok időt vesz el. Lenne mellette időm blogolni is, persze... de behatárolják a kreativitásra szánt időmet. Korábban írtam a (névtelen) Kőmaszkok projektről. Szeretném befejezni nyárra, és a mostani fázisban van a legnagyobb szükségem a kreatív energiáimra hozzá. Ez sajnos azt jelenti, hogy a vízinövény utasai határozatlan időre szünetel. A Csend új formájában sem igazán indult be, én is untam, ahogy láttam, mindenki más is... úgyhogy azt is nyugdíjazom. Az utolsó rész szombaton jön ki. Ettől függetlenül bizonyos dolgok megmaradnak. A heti egy blogposzt kétheti egyre csökken, Szubjektív Káosz és novella (Kőmaszkok vagy Szóbeszéd, ami éppen jön) fogja váltogatni egymást. Ez a terv, legalább is nyárig.

Tízszáz

Keter Cseng a fülem, petárdafüstöt sodor a szél. Sínek között állok, nyakam merev, szám sörízű. Ezer szó, ezer érzés morajlik. Lámpafény és zene terít be minket, a Duna feketeségén fénylő szellemek úsznak, űrhajók, csak átutazóban vannak. Nem beszélnek magyarul, holnap már nem is emlékeznek ránk, csak a színek és a mellkasba döbbenő szupernóvák visszhangját viszik magukkal.  Magasan a kavargó kemikáliák között apró, haloványkék fénypontok járják bitenként betanult táncukat. Forognak, emelkednek, mintha zsinórok kötnék össze őket. Mindenki fanyalog. Hirtelen görögtűz kezd omlani a hidakról, a fénypermetet százával tükrözik vissza a körömnyi lencsék, a tekintetek képernyőkre tapadnak. A koronára már nem emlékszik senki. Hokhmá Elmentem megkeresni a bölcsességet. Először a Főszabóba mentem. Az emberiség tudáshalma, az óriások papírra vetett lábnyomai közt kutattam. Remegő kézzel kávét kortyolgató egyetemisták között, lelkesen csillogó szemű iskolások között, megfáradt öregurak között. A b