Rendszerváltás

A Garabonciás ült az ablakban, és nézte az ujjnyomok nedves, sötét hiányait a sörösüveg oldalán csillogó párában. A rádió Kádár János hangján arról beszélt, hogy Magyarországon nincs válság. Ezen röhögött egy sort, aztán lehajtotta a maradék kőbányait. Arra gondolt, hogy kidobja az ablakon, de aztán meg arra, hogy húsz ilyenből mégis csak kijön egy teli üveg. Kopogtattak az ajtón, úgyhogy káromkodott egy ízeset és talpra kászálódott.
 

– Nyitom már! Mi olyan sürgős egy…
 

A mondatot nem tudta befejezni, ugyanis a zár egy kattanással utat engedett a fekete egyenruhás szőkeségnek, aki ellentmondást nem tűrő határozottsággal nyomult be a Garabonciás állandó társául szegődött káoszba, amire a péntek déli nemtörődömség még rátett egy lapáttal.
 

A hölgy, miután egyetlen igével tisztára sikálta a legkevésbé elhanyagoltnak tűnő széket, illedelmesen keresztbe tette formás lábait, és várakozásteljesen rebbentette meg műszempilláit. A Garabonciás elkönyvelte magában, hogy Gizi megint felszedett pár kilót, de legalább ezúttal nincsen rossz kedvében. Bár a szépasszonyoknál sose lehessen tudni…
 

Egy ideig farkasszemet néztek, majd a kávéfőző illedelmesen odaugrált a szekrényhez, kinyitotta, kivett belőle egy csomag instant port, magába töltötte, és egy szaltóval egyenesen az éppen meggyulladó rezsón landolt. A Garabonciás felsóhajtott, és a fiókjában kezdett kotorászni.
 

– Milyen nyomtatványok is kellenek? Varázshasználati engedély, varázsadó, bűbáj-alapanyag adó, rontásűzési adó…
 

– Rontásszórás, idézés, igemondás, talizmán-árusítás, tündérkör-írás, álomjárás.
 

A Garabonciás sóhajtott egyet, majd könyvéből egy tucat tollat olvasott ki, amik buzgón töltögetni kezdték a formanyomtatvány-kupacot. Közben a szeme sarkából folyamatosan az unottan ásítozó szépasszonyt figyelte, aki éppen a lelkesen kotyogó kávéfőzővel szemezett.
 

– Melyik bögréből kéred? A vörösből vagy a kékből?
 

– A vörösből, természetesen – Gizi itt megengedett magának egy apró félmosolyt. A bögre lelkesen ugrott ki a szekrényből, egyenesen a kockás terítőre, kisebb bemélyedést hagyva maga után. A Garabonciás lenyelt egy káromkodást.
 

– Kész a papírmunka, asszonyom! Most már semmi szükség az ön jelenlétére! – azzal az ajtó nyikorogva szélesre tárult, a papírok pedig csinos halomba rendeződtek az asztalon.
 

– A bögrét majd visszahozom legközelebb – a szépasszony keblére ölelte a paksamétát, és csábos mosolyt villantva távozott. Az ajtó sértődötten csapódott be mögötte. A Garabonciás sóhajtott egyet, körbepillantott, hátha valami vagy valaki figyeli, majd felcsapta a könyvét, hogy elolvassa a Sárkány üzenetét, ami vérvörös vonalakból rajzolódott ki a pergamenen:
 

– Beszéltem Szarvassal. Benne van. Te is kellesz, különben örökre a nyakunkon ragad a rohadt Patás. Írj vissza!
 

* * *

 

A Garabonciás utálta a tömegeket. Folyton arra emlékeztették, amikor a faluban meg akarták égetni, mert megsavanyította a tejet. Vagy mert sárkányháton nyargalászott a határban. Vagy mert megátkozta a papot. Vagy mert elcsábította a kocsmárosnét.
Lehet, valami alapja mégis volt a lincseléseknek.
 

Most viszont kapóra jött a rengeteg ember. A zsebében ott lapult az Egyiptomból becsempészett kis homokóra, a tárgy, ami elengedhetetlen volt Sárkány tervéhez. Már csak el kellett juttatnia neki anélkül, hogy a mindent kiszagoló szépasszonyok vagy lüdércek rajtakapnák.
 

Körbenézett, de nem látta a tömeg végét. Lehettek vagy tízezren. A Kossuth-szobor talapzatánál éppen beszédet mondott valami TGM nevű fickó. A Garabonciás magában kalapot emelt a bátorsága előtt: Kádár elzavarása, többpártrendszer, új alkotmány… pár éve ezért simán lecsuktak bárkit. Aznap reggel is bevittek pár embert.
 

Na nem mintha a zsebében lapuló tárgy nem lett volna százszor súlyosabb törvényszegés. Az Ördög hamar hírét vette a Sárkány-Szarvas tengely alakulásának, és ízelítőt adott nekik a pokoli bürokráciából. Naponta állították meg az utcán motozásért, a kisboltba nem tudott lemenni anélkül, hogy egy szépasszony ne igazoltatta volna.
 

Már látta Sárkányt, alig száz méterre ácsorgott tőle a tömegben, piros sildes sapkáján csillogtak az arany lángnyelvek. A Garabonciás éppen nekilátott átfúrni magát az emberek között, amikor fekete egyenruhákra lett figyelmes. A könyvéért nyúlt, aztán rájött, hogy ennyi ember előtt öngyilkosság lenne varázsolnia. Ízeset káromkodott a bajsza alatt, és igyekezett lehajtott fejjel elsomfordálni.
 

Nem jutott messzire. Kétfelől karon ragadták a szépasszonyok, és egy szó nélkül vonszolni kezdték kifelé. A Garabonciás látta az emberek gyanakvó pillantásait, és úgy döntött, egy próbát megér a segítségért kiabálás. A kísérői azonnal a földre lökték és az egyikük rongyot tömött a szájába, de elkésett vele.
 

A tömeg észrevette, és életében először a segítségére sietett.
 

Ahogy a Garabonciás feltápászkodott, a piros sapka alól ismerős arc nézett vissza rá:

 

– Jó trükk volt, G. Itt van a cucc?
 

– Itt.

 

– Akkor – és itt a Sárkány tüsszentett egy füstöset –, kezdődjék a forradalom.
 

* * *

 

A Garabonciás két markos tündérrel közrefogva lépett be a TV-székház ajtaján, egyik kezében friss sárkánybőr kötésben ott lapult a könyve, másikban pedig egy Molotov-koktél, kicsit felturbózva. Az őrök mély álomba zuhanva hevertek a folyosón, odakint százezer ember skandálta a „Szabad televíziót” szlogent.
 

A Sárkány egy tucatnyi markos legényt választott ki a feladatra. Mind el lettek látva védelmező amulettekkel, és olyan arzenállal, amivel a parlamentet porig lehetett volna rombolni. A Garabonciás azon gondolkodott, miközben a termek készségesen megnyíltak igéi előtt, hogy milyen messzire is jutott a forradalom. Ha a számításaik beváltak, a Patás éppen házon kívül tartózkodik. A fegyvertárát azonban nem szokta magával vinni, ezt egy bennfentes szépasszonytól tudták meg pár hete.
 

Az egyik őr valahogyan leküzdötte a bűbájt, és volt ideje fegyvert rántani. Az egyik tündér egy szempillantás alatt mellette volt, és olyan erővel vágta a falhoz, hogy a reccsenést két szobával odébb is hallották. A Garabonciás megcsóválta a fejét.
 

– Csendesebben, ha kérhetném. Ez elvileg egy titkos küldetés, nem verekedni jöttünk.
 

A tündér valami bocsánatkérést mormogott, majd a földre dobta az ájult testet. A legelöl haladó hirtelen megállt a következő ajtó előtt.
 

– Valaki van bent. Érzem a szagát. – A levegőbe szimatolt. – mintha közülünk való lenne.
 

A Garabonciás torka összeszorult. Nem akart szépasszonyokkal vagy lüdércekkel találkozni: rájuk nem elég egy sima álomvarázs vagy emlékhomály. Ha meglátják őket, nincs mese, meg kell halniuk. Intett a kísérőinek, akik a fegyvereikhez nyúltak, ő maga pedig a könyvében kezdett lapozgatni egy megfelelő ige után. A tündér kinyitotta az ajtót, majd döbbenten hátrahőkölt.
 

A Garabonciás kezéből kifordult a könyv.
 

Az ajtóban az Ördög állt, teljes kénköves valójában. A zakója, mint mindig, makulátlan feketeséggel csillogott. Egyik kezében ott égett a pokol tüze, másikban elengedhetetlen sétapálcáját lóbálta. A mosolya semmi jót nem ígért.
 

– Nocsak, nocsak. Micsoda szemetet hordott össze a szél eme nevezetes ünnepén az országnak. 

Fűzabálók és a földkerekség legostobább kuruzslója.
 

Az egyik tündér kezében már lendült a kés, de a Garabonciás egy pillantással megállította.
 

– Még van időd lelépni, Főnök.
 

– Na. Na. Nézzetek ki az ablakon. Látjátok a tömeget, ahogy nem csinál semmit? Skandálnak, tüntetgetnek, nyavalyognak. Mint a rendetlen gyerekek. Meg sem fordul a fejükben, hogy erővel elvegyék azt, ami szerintük az övék. Ti is pont ilyenek vagytok: csak addig nagy a szátok, amíg én ott nem vagyok. Most komolyan: mit gondoltatok?
 

– Nem félünk tőled! – préselte ki ajkai közt a Garabonciás, de a mellette álló tündérek egyre hátrébb húzódtak.
 

– Már hogyne félnétek. Gyáva, beszari alakok vagytok mind. Csak egy csipet kénkő, és nyakatokba szeditek a lábatokat. – A kezében fellángolt a tűz. Az egyik tündér Molotov-koktélt hajított rá, de mielőtt az elérhette volna, az Ördög csak csettintett egyet, és az üveg eltűnt.
 

– Jó étvágyat.
 

A tündért cafatokra tépte a bensőjében felrobbanó tűzlabda. A többiek azonnal szétrebbentek, egy szempillantás múlva a Garabonciás volt az egyetlen, aki farkasszemet nézett a Patással. Irtózatosan égett mindene és nagyon-nagyon-nagyon másutt akart lenni.
 

– Lásd be, G. – húzódott még szélesebbre a sátáni vigyor –, semmit sem tehettek. Se az a szerencsétlen Sárkány, se a hülye Szarvas. Pontosan annyit értek, mint a kinti tüntetés.
 

* * *

 

Az óra 12:24-et mutatott. A Garabonciás ujjai idegesen doboltak a könyv enyhén megperzselődött fedelén. Még hat perc, és elkezdődik a „nagy varázslat”, ahogy Sárkány nevezte.
 

Azt elismerte, hogy az ötlet tényleg briliáns. Állítólag Szarvas fejéből pattant ki, de a Garabonciás meg volt róla győződve, hogy ez csak propaganda. Akármilyen karizmatikus vezető is volt, akárhány ezer éve is kóborolt a Kárpátok erdeiben, ez az ötlet a mágiát kívül-belül ismerő szakemberre vallott. A Vasorrú lehetett talán.
 

Amióta elkészült a Szerkezet, a szövetség megállíthatatlannak tetszett. Az Ördög egyre kétségbeesettebben próbálta visszaszerezni az irányítást, de hiába. A szépasszonyok, lüdércek és egyéb varázslények tucatjával álltak át a forradalom pártjára, működésképtelenné téve a mindent megfojtó bürokráciát.
 

12:28. Két perc. A Garabonciás arra gondolt, hogy valamiért minden komolyabb operáció egybeesik a szocializmus-ellenes tüntetésekkel. Habár mostanság úgy tetszett, mintha minden héten lenne egy. Azon tűnődött, vajon ők szabadulnak elsőként, vagy Magyarország.
 

12:29. Idegességében a laposüvegét kereste a kabátzsebében, aztán eszébe jutott, hogy már egy éve nem ivott egy kortyot sem. A szépasszonyok a legkisebb hibára is ugrottak, egy pillanatnyi részegség is végzetes volt. Megtanult a könyvvel a kezében aludni, és a legkisebb zajra is azonnal védőigével válaszolni. Körbenézett, de még mindig csak virágokat szorongató, feketébe öltözött emberek vették körül.
 

A Műcsarnok lábánál koporsókban nagy emberek feküdtek, néhányukkal személyesen is találkozott ‘56-ban, amikor egy pillanatra úgy tűnt, vége a rabszolgaságnak. Aztán persze csalódnia kellett.
 

12:30. Minden megállt. Egyetlen hang törte csak meg a csendet: az egyre erősödő harangzúgás. A Garabonciás arra gondolt, hogy végső soron mégis csak megható pillanat ez. Mintha az egész világegyetem megtorpant volna a magyarok kedvéért. Kocsik ezrei dudáltak az utakon. Emberek milliói álltak vigyázban, néma csendben.
 

Az idő pedig, amit önként, ajándékba adtak, mind a Sárkány mancsában pörgő apró homokórában kötött ki. Egy percnyi idő, szabad felhasználásra.
 

12:32. A Garabonciás csatlakozott a Sárkányhoz és a Szarvashoz, és együtt hallgatták, ahogy egy Orbán Viktor nevű fiatal politikus nagy hévvel az oroszok kivonulását követeli. Együtt röhögtek rajta, együtt tettek virágot a koporsó mellé. Egyikük sem merte kimondani, amire mindannyian gondoltak.
 

* * *

 

Hárman álltak a Parlament előtt. A Sárkány megtiltotta a tündéreknek, hogy díszkíséretet alkossanak. Direkt mentek ki a tömegbe védtelenül. A Garabonciás meztelennek érezte magát a könyve nélkül, de tudta, hogy ha minden jól megy, nem lesz rá szüksége.
 

Az erkélyen már kint állt Szűrös Mátyás. Az óra delet ütött. A tömeg üdvrivalgással köszöntötte a hangosbemondó recsegését. Az emberek között egy maroknyi fekete ruhás alak fúrta egyre közelebb magát a hármashoz.
 

Szarvas nyugodtan rágózott. Szürke pamutkabátja rég átázott a szemerkélő esőtől, szemüvegéről időről időre letörölte a párát. Mellette Sárkány egy piros esernyő alatt pipázott, a füst finoman örvénylett körülötte. Az egyik kezével szórakozottan babrálta a homokórát. Tőlük alig egy köpésre makulátlan fekete öltöny közeledett, a szokásos ördögi vigyor kíséretében.
 

A Garabonciás egy pillanatra úgy érezte, sürgősen másutt kéne lennie.
 

Fölöttük Szűrös végre megtalálta a hangját, és nagy levegővel nekilátott a beszédének. Elmondta, hogy az első köztársaságot az őszirózsás forradalom előzte meg, a másodikat pedig egy világháború. Ebben a pillanatban a Sárkány végre felmutatta a homokórát, és az idő megtorpant. Pontosan egy percre.
 

Szarvas megrázta magát, a szürke puhakalap helyén fenséges agancsok fénylettek fel. Odasétált az Ördöghöz, kedélyesen, mintha egy régi baráttal találkozna. A Garabonciás mellélépett, remegő kézzel nyújtotta neki a disznóbőr hólyagot, amire a létező legerősebb védővarázsokat írta éveken keresztül.
Szarvas elvette, majd megérintette a Patás homlokát, szívét és ágyékát.
 

– A földre, vízre, tűzre és szélre, megkötlek ebbe a gömböcbe. Legyen ezentúl házad, lakásod, börtönöd. Ne szabadulj addig, amíg az igaz szeretet fel nem old a kötés alól.
 

Az Ördög megrázkódott, majd fekete füstté változva eltűnt a hólyag pórusaiban. A Garabonciás arra gondolt, hogy ezt ő fele ilyen hosszú igével is meg tudta volna oldani. Meg arra, hogy a tiszta szeretet a legklisésebb feloldozás valaha. Bár az Ördögöt csak sikerül ezzel bent tartani. Legalább pár évtizedre.
 

A Sárkány kezében összetört a homokóra és a világ fellélegzett. Az emberek éljeneztek, egymás nyakába borultak, sapkák repültek az égbe. A Garabonciás elmosolyodott, évek óta először, és úgy érezte, mintha kicsit nekik is szólna az ünneplés.
 

Aztán meghallotta, ahogy Sárkány és Szarvas azon vitatkoznak, ki kapja a varázstárgy-kereskedelmi monopóliumot, mennyi legyen az átokűzés-adó és arra gondolt, hogy tulajdonképpen semmi sem változott.