Bejegyzések

Óda a webes képregényekhez - 1. rész

Webcomic, avagy a végtelen időfaló Ha az embert az a szerencse éri, hogy informatika tanulására adja a fejét, előbb-utóbb bele fog futni négy kockányi pálcikaemberbe, akik valami végtelenül belsős poént játszanak el. Természetesen egyéb módon is könnyű rátalálni, majd' minden fiatalosnak látszani akaró oktató diáin feltűntek már. Nem állítom, hogy ez lett volna az első webcomic, amivel találkoztam, de elég nagy a valószínűsége. Az XKCD testesíti meg azt a fajta képregényt, ami teljes mértékben az alkotó kreatív energiáinak burjánzásából született. Nem igazán lehet műfajba szorítani, hiszen éppúgy voltak epikus csaták és nagyszabású szerelmi történetek benne (persze a kocka-humort végig megtartva), mint furcsa, gondolatébresztő diagramok vagy szimpla gag-ek. Az XKCD-vel órákat töltöttem el az életemből, mégis, ez az egyik általam legkevesebbet olvasott képregényem (azok közül, amiket rendszeresen látogatok). Pont a történet nélkülisége teszi kevésbé függőséget okozóvá. Közeli ...

Szökőnovella

- Hé, most meg mit csinálsz? - Megírlak. - Ki mondta, hogy meg akarok születni? Milyen jogon... áh, mindegy. Ha már ennyit gépeltél, nem fogod abbahagyni, igaz? Nem baj. Ha már ennyire intim helyzetbe kerültünk, hadd kérdezzek meg valamit: mi a fenéért érzem magam ennyire egyedül? Félkész draftok mindenütt, sehol egy bú vagy bá, csak be nem tartott ígéretek... - Elfoglalt vagyok. Elkezdődött a félév... - Kifogások, kifogások. Bezzeg arra, hogy az ilyen baromságokat, mint én, papírra vesd (azaz begépeld, mit neked ócska, ódivatú módszerek, amik értelmes szövegeket eredményeztek, áh...). Különben is, az utóbbi pár darabban együtt nem volt fél novellára való kreativitás... - Te is jól tudod, hogy vannak más projektjeim is. - Aha, a híres nevezetes másik projekt, mi? Amivel már egy hónapja nem foglalkoztál? - Tudod mit? Én írlak. Úgyhogy mostantól csendben leszel. - Dehát pontosan erről van szó. NEM IS LÉTEZEM. Váá, tudok ordítani! Szóval nem vagyok több, mint a gondolataid kivetül...

A Geiger-Müller számláló dala

Mindenkitől mélységesen elnézést kérek a (több, mint egy hetes) késésért, jövő héten behozom magam, dupla poszt lesz. Első rész: volt egyszer egy Jóhann Jóhannsson 2017 még éppen csak elkezdődött, amikor az Érkezés előtt ülve elemi erővel vágott arcon, hogy én ezt a zenét már hallottam. Ez nem volt igaz, ugyanakkor rávilágított valamire, ami aztán ezt a  posztot is ihlette: a Dark Ambient és a Drone elkezdte meghódítani magának a vásznat. Az Érkezés két ember nevét véste örökre a fejembe: Denis Villeneuve-ét, aki mind a mai napig azon maréknyi rendező közé tartozik, akiknek minden megmozdulását feszülten figyelem (és aki, nem mellesleg, a nemsokára érkező Dűnét is jegyzi, bár ott az öreg Hans Zimmer lesz felelős a zenéért, mint a szintén kiváló Szárnyas fejvadász 2049 esetében is), és Jóhann Jóhannsonét. Ez az izlandi zseni olyan filmzenékért felelős, mint A mindenség elmélete vagy az anyám! , valamint a szintén Villeneuve rendezésében készült Sicario - a bérgyilkos . Kül...

Rejtekhely

A vízinövény utasai - 1. rész Fáj a talpa, de nem meri hangosan kimondani, mert mindig rászólnak. Szerencsére nem kell vinnie semmit, mert még túl kicsi hozzá, de a borzasztó sietségtől folyton fáradt és nyűgös. Senki nem törődik vele, az anyja szótlanul lépked mellette, a szeme vörös, a mozgása gépies, álmatag. Mintha nem is itt lenne. Néha felzokog, szavakat suttog. Szavakat, amiket apa mondott, mielőtt a tömeg széttépte. Tudja, hogy hamarosan le kéne menniük a menedékbe, de itt nincsenek barlangok. A dombokat szúrós kőtörmelék fedi, amitől állandóan vörös és érzékeny a talpa. A csillagfényben nehéz észrevenni a nagyobb, igazán éles köveket, amik vérző sebet vágnak a bőrbe. A törzs pedig nem áll meg senki miatt. Közeleg a hajnal. Furcsa hangra ébred, édesanyja a vállán viszi, háta meggörnyed a súly alatt. A távolból halk, időről időre felerősödő zúgás hallatszik. Még sohasem hallott ehhez hasonlót, a félelem összeszorítja a torkát. Futótűzként terjed a hír, hogy a zaj a me...

2019 legjobb Dark Ambient albumai

A csend árnyalatai A 2019-es év nem volt különösebben kiemelkedő dark ambient terén, de azért hozott pár igazán kellemes meglepetést. Az alábbi lista az én teljesen szubjektív ízlésemet tükrözi, és a jó öreg Cryo Chamber kínálatában jelentek meg (akik ugyan nem szponzorálnak, de tényleg nagyon jók). 5. Beyond the Ghost - You Disappeared  Ez az album teljesen meglepetésszerűen robbant be a látóterembe, és hamar felküzdötte magát a kedvenceim közé. Mögötte Pierre Laplace francia zenész áll, akinek ez az első DA albuma, és mindenképpen szurkolok, hogy legyen több is. Kiválóan érezhető a 10 évnyi experimental rockos múlt, sokkal több a hangszer és a melodikus rész, mint az DA-ban megszokott.  Az album központi tematikája a túlvilág és a halál feldolgozása. A számok szépen illeszkednek egy igazi klasszikus gyászolástörténetbe, működik a néma történetmesélés. A hangszerek gyakori alkalmazása miatt a számok jobban kiemelkednek, mint zene, szóval kicsit nehezebb nem odafigyelni...

Lót könnyei

A nap forrón tűz az arcába, az izzadságcseppek keresztülfolynak busa szemöldökén, egyenesen a szemébe. Pislog, próbál az előtte álló pásztorok pergő vitájára koncentrálni. Már megint a jószág miatt van valami perpatvar. Kevés a legelő. Meghallja Ábrám hangját: mély, öblös, mintha maga az Úr szólna a szájával. Két szó elég, hogy a pásztorok elhallgassanak. Egy pillanatra csend lesz, csak a Kánaán felett fúvó szellő görget zörögve egy ördögszekeret a sátrak között. – Lót, ez így nem mehet tovább. Ez már a harmadik a héten, hogy a pásztoraid összevesznek az enyémekkel. Túl sokan lettünk. – De nagybátyám! Hisz emlékszel még Táré szavára! “Tartsatok össze mindenkor! Ha szétszóródtok, úgy jártok, mint a bárányok, akik szétszaladtak a farkas láttán, és egyenként pusztultak el. Ha összetartotok, nincs erő, mi elpusztíthatna titeket!”. – Márpedig szét kell válnunk. Nézz körül! Kánaán elég nagy mindannyiunknak, még a fiaink fiai is kényelmesen lakhatnak itt, minden jószágukkal egyet...

Új év, új maszkok

Újévi hírek A blog életében néminemű változások következnek, részben egy készülő másik (kőmaszkok) projekt miatt, részben kísérletezés céljára. Ütemterv A blog négyhetes ciklusú működésre vált, ebből csak kettő tartalmaz novellát. Cserébe a tartalom változatosabb lesz, a novellák pedig továbbra is rendszeresen érkeznek, most még jobb minőségben, remélhetőleg. Maga az ütemterv a következőképpen néz ki: A vízinövény utasai Szubjektív káosz Szóbeszéd / Kőmaszkok novella Csend A vízinövény utasai Ez egy folytatásos novellasorozat lesz a Kőmaszkok világában, különálló, egész történeteket tartalmazó írásokkal, amik azonban egy folytatásos, nagyobb történet részei. Egy közösség utazását követi nyomon, ahogy új otthont keresnek maguknak. A prológus egyhetes csúszással ugyan, de elérhető itt . Újra csend van A Csend a minden keddi megjelenés helyett 4 albumos blokkok formájában kerül ki minden negyedik héten. Lesznek vegyes, több előadós blokkok, de lesznek egy-egy előadóra vag...