Veszteség
- Felvétel indul. Október huszadika van. Ma
délelőtt temettük el a feleségemet, mármint ami megmaradt belőle. Zárt koporsó.
Ha nem gyullad ki az autó, miután nekicsapódott a szalagkorlátnak, nem lett
volna rá szükség.
Szünet.
- Nincs erőm felvenni ezt, mégis itt vagyok, és csinálom. Tudom, hogy elment, de azt is tudom, hogy szerencsés vagyok. Volt biztonsági mentése. Holnapra kész lesz a másolata, és feltöltik bele a tudatát. Minden olyan lesz, mint régen.
- Persze ez hazugság. Három évig dolgoztam a cégnél. Tudom, hogy pontosan mit csinálnak. Ő már nem létezik, akármit is mondanak. Az, amit ők előállítanak, nem tartalmaz semmi emberit.
Szünet.
- A temetést szűk körben tartottuk. Nem akartunk felhajtást: amikor legutóbb olyasvalaki temetésén jártam, akinek volt biztonsági mentése, egy rokon leköpte a koporsót, és azt ordította, nem érdemli meg a második esélyt. A cégnél minden reggel ki kellett kerülnöm a tiltakozó szektásokat, akik „A lélek nem digitalizálható!” és „Digitális zombiknak nincs helye!” táblákkal strázsáltak a bejáratnál.
Szünet.
- Az ő családjából mindenki ott volt. Én anyáméknak szóltam csak, de öcsém is eljött. A temetés után megkérdezte, nem adnék-e neki egy másolatot. Pofon vágtam, kis híján összeverekedtünk. Rohadt perverz. Remélem, soha többé nem látom.
- Az apja megköszönte nekem a mentést. Nélkülem nem kaphatott volna. A zakómon takonycsíkot hagyott, amikor átölelt. A húga oda sem jött hozzám, egyetlen megvető grimaszt kaptam tőle. Több érzelem, mint amit öt év alatt összesen láttam rajta. A temetések mindenkiből kihozzák a legrosszabbat.
- Tudom, hogy már nincs. Tudom, hogy aki holnap megjön, az nem ő lesz. Viszont mégis: az ő emlékeiből, személyiségéből megformált másolat. Talán tényleg olyan lesz, mint volt, mint ahogy emlékszem rá.
- Talán ugyanúgy tudom majd szeretni.
* * *
- Felvétel indul. Október huszonkettedike. Csak este érkezett meg a műszakis, aki hozta, felismert, és rám bízta a beüzemelést. Nem volt bonyolult, úgy tervezték, hogy egy gyerek is el tudja indítani.
- Ez volt tegnap este. Úgy voltam vele, hogy még nem vagyok felkészülve arra, hogy bekapcsoljam. De iszonyúan hiányzott. Annyira szerettem volna, ha átölel, ha végre érzem a teste melegét, még akkor is, ha izzószálak termelik…
Szünet.
- Először azt hittem, elrontottam. Nem állítottam be valamit jól, rosszul emlékeztem, hibás példányt adtak. Fél órát ordítoztam velük telefonon, a diszpécser címeres ökörként viselkedett. Végül sikerült kikönyörögnöm, hogy küldjenek egy szerelőt.
- Átnéztük közösen, alaposan, kikapcsolt állapotban. Aztán bekapcsoltuk, lefuttatott pár tesztet rajta, majd közölte, hogy minden rendben, és lehúzott rólam kétezer kreditet. Majdnem megütöttem.
- Kikapcsoltam. Nem bírtam ránézni se. Egy idegen volt, egy félresikerült másolat, egy rossz vicc. A szavak, amiket a szájába adtak, megrázóan ismerősek voltak, de semmi sem stimmelt. Olyan volt, mint egy gép. Mintha valaki gúnyolódni akarna velem.
Szünet.
- Nem bírtam elaludni. Végigpörgettem pár fórumot, hátha másutt is találkoztak a problémával. Pár cikket találtam, voltak ketten, akik pert indítottak a cég ellen. Mindkettőnek külön megegyezés lett a vége. Nekem nem pénz kell. Én a feleségemet szeretném visszakapni.
- Még megvolt a kódom a céges rendszerhez. Egy fillért nem költöttek biztonságra, fél perc alatt bent voltam. Megkerestem a személyiség-másolatot, és letöltöttem a saját gépemre. Tizenkétezer órányi felvett idegi reakció. Egy év chippel a fejben és egy hét mesterséges álomban.
- Kerestem pár cikket az újabb fejlesztésekről másolt személyiségek témában. Reggel a képernyő előtt ébredtem, mellettem az ő élettelen váza. Nem mertem megint bekapcsolni. Elkezdtem megírni a tanító algoritmust. Módosítottam a háló szerkezetén, átírtam a veszteségfüggvényt érzelem-központúra.
- Még mindig fut, tippre holnap dél körül végez. Kibéreltem egy nagy kapacitású gépet a felhőben. Húszezer kredit egy napra. Megéri. Bármennyit kifizetnék érte.
* * *
- Felvétel indul. Soha többet. Október huszonhat. Soha többet.
- Majdnem megölt. Egy hajszálra voltam tőle, hogy csatlakozzak hozzá, mint másolat. A késsel pár milliméterrel hibázta el a torkomat. Vagy irtózatos szerencsém van, vagy azt is megtanulta, hogy milyen ügyetlen volt életében.
- Már kikapcsoltam és beleraktam egy vészleállást. A zsebemben van a gomb. Ilyen még egyszer nem történhet meg. Soha többet.
Szünet.
- Asszem az elején kéne kezdenem. Lefutott a tanítás, a veszteség négy százalék körül volt a tesztadaton, kicsit jobbra számítottam, de nem érdekelt. Nem futtattam a gyári ellenőrzést, türelmetlen voltam. Rátöltöttem és bekapcsoltam.
- Először minden rendben volt. Láttam a mozgásán, a viselkedésén, hogy lelkes! Hogy örül nekem! Csodálatos volt! Még azt is feledtetni tudta, milyen gépiesen viselkedett először. Egy egész délutánnyi boldogság.
- Az éjszaka közepén, ahogy egymáshoz bújva feküdtünk, egyszer csak felébresztett. Faggatni kezdett. Arról, hogy mit csináltam, amíg nem volt itt. A válaszaim nem érdekelték, csak az, hogy egyre jobban belelovalja magát. A végén gerjedni kezdett a hangszórója, úgy ordított. Azt hittem, megsüketülök.
- Kirohantam a szobából, és rázártam az ajtót. Reméltem, hogy megnyugszik.
Szünet.
- Két perc múlva sírva könyörgött, hogy menjek vissza hozzá. Visszamentem. Elaludtunk.
Szünet.
- Arra ébredtem, hogy egy késsel hadonászik, és azt ordítja, hogy nem is törődöm vele. Mellészúrt. Ha nem hibázik, végem.
Szünet.
- Most fut az új tanítás. Felmentem a netre megnézni, mások próbáltak-e kézileg tanítani másolatokat. Meglepődtem, milyen sok találat van, egészen fellekesedtem. Aztán persze… A posztok nyolcvan százaléka arról szólt, hogyan lehet magasabb szexuális vágyat kihozni a személyiségből. Volt, akinek sikerült, képeket, videókat is rakott fel. Majdnem elhánytam magam.
- Nem akartam senkit felhívni. Ha a cégnél megtudják, elveszik a gépet. Le is csukhatnak. Nincs engedélyem másolatokat módosítani, ha rajtakapnak, visznek a börtönbe. Elég szigorúan veszik az ilyesmit a Copygate-botrány óta.
- Módosítottam az algoritmuson. A mostani személyiségét mindenhonnan letöröltem. Holnap reggel arra akarok ébredni, hogy már nem akar meggyilkolni.
* * *
- Felvétel indul. Ma október huszonnyolcadika van. Délután négy óra. Tegnap hajnali hatkor értesítést kaptam a tanítás sikerességéről. Feltöltés, tesztek, miegymás. Bekapcsoltam, miközben görcsösen szorítottam a zsebemben a vészkapcsolót. Feleslegesen.
- Először azt hittem, be sem kapcsolt. Nem mozgott, ült a fotelban, ahova letettem, és nézett maga elé. Amikor megérintettem, rám nézett, és a szemében értelmet láttam. Beszélgettünk. Úgy tűnt, megvannak az emlékei, megvan a tudata. Mintha egy kicsit lassabb lett volna.
Szünet.
- Megnéztem az adatokat. Tíz százalékos veszteség. A szúró bizonytalanság lassan gombóccá nőtt a torkomban. Mi van, ha elrontottam, ha az előző volt a legjobb, amit tudok? Remegő kézzel indítottam el. Meg sem mozdult. Rohannom kellett, úgyhogy otthagytam a fotelben, remélve, hogy nem lesz semmi baj.
- Nem hagyott nyugodni a dolog, ötpercenként behívtam a biztonsági kamera képét. Mindig ugyanaz: ül és néz maga elé. Lehet, hogy túlságosan visszafogtam? Félelmemben átestem a ló túlsó oldalára, bábut csináltam belőle?
- Este nem várt meleg vacsorával, pedig korábban mindig így tett. Amikor megkérdeztem, nem válaszolt. Hosszas unszolásomra felkelt, és elkezdett főzni. Éhes voltam és ingerült. Kiabálni kezdtem vele. Semmi reakció.
- Este bocsánatot kértem tőle. Ágyba bújtunk. Megkívántam.
Szünet.
- Feküdt, mint egy döglött hal. Amikor végeztem, bűnösnek éreztem magam. Mintha erőszakot tettem volna rajta. Pedig nem ellenkezett. Igaz, mást sem nagyon csinált.
- Reggel írtam a munkahelyemre, hogy beteg vagyok. Nem tudok bemenni. Egész nap cikkeket olvastam, tanítási paramétereket hangoltam, teszteket futtattam. Meg akartam találni a tökéletes algoritmust, a tökéletes veszteségfüggvényt.
- Éjszaka volt, mire úgy éreztem, készen vagyok. A tanítás időkorlátját ezúttal a pontossághoz kötöttem: ha két százalék alá esik stabilan, leáll. Soha nem dobogott még úgy a szívem, mint amikor megnyomtam az indítás gombot.
* * *
- Nincs értelme tovább titkolóznom. Ja igen, felvétel indul, november elseje van. Halottak napja. Hallom, ahogy a sors röhög a markába az irónián. Ez a felvétel neked szól, drágám. Meg akarom magyarázni.
- Ma reggel születtél. Ma reggel nyitottad a szemed először a világra, hiába vannak „emlékeid”. Egy másolat vagy. Az agyadban cikázó elektromos impulzusokat egy nagy teljesítményű chip helyettesíti. Az elme kiismerhetetlen szerkezetét egy statisztikai modellel próbálják utánozni. Gép vagy, lélek fémtestbe zárva.
Szünet.
- El tudod képzelni azt az örömöt, amit akkor éreztem, amikor a monitor felső sarkában kicsiny buborék ugrott fel, benne az üzenet, hogy elkészültél? Azonnal hazarohantam. Holnap biztos megmossák érte a fejemet. Lehet, hogy ki is rúgnak.
- Olyan vagy, mint régen. Beszélgettünk. Elmondtad, milyen érzés létezni, a furcsa különbséget a régi és az új emlékeid között. Az érzékelésed megváltozását. Beszéltünk a jövőről, hogy kiolvaszttatjuk a petesejtjeidet, hogy lehessen végre gyermekünk.
- Olyan boldogok voltunk.
- Miért? Miért nem bíztál bennem? Miért kellett átnézned a gépemet? Miért kellett meghallgatnod a naplómat? Miért támadtál rám, mintha gyilkos lennék? Azok a másolatok tökéletlenek voltak.
- Nincs harmadik esélyed. Kitöröltél mindent. Nem tudom, hogyan törtél be a céges adatbázisba, de ott is kipucoltad az összes meghajtót. Tudom, mert felhívtak, azt hitték, hackertámadás. Engem is meggyanúsítottak, ha nem vagyok elég óvatos, le se tagadhattam volna.
- Hát most már nem lesz belőled több. A biztonsági mentés maradéka ott füstölög a mikróban. Megnyugodhatsz. Győztél. Nem fog felváltani egy tökéletesebb modell, egy jobban megírt veszteségfüggvény.
- Nem vagy a feleségem. Jogilag egy illegálisan előállított mesterséges másolat vagy, akit a törvény értelmében meg kell semmisíteniük, ha megtalálnak. A fejedben levő modell nincs benne egy legálisan működő cég nyilvántartásában sem.
Szünet.
Most pedig takarodj a házamból.
* * *
Megjegyzések
Megjegyzés küldése